Történetünk
Céljuk az az érdekképviselet, mely összefogja egy adott betegségcsoporthoz tartozó egyéneket. A reumatológiai betegek körében is több betegszervezet alakult. A XXI. század vívmányaként számon tartott célzott terápiában (biológiai terápia) részesülő betegek körében is egyre sürgetőbbé vált egy olyan szervezet kialakulása, mely megteremti azt a társas összefogást, mely egymásnak segítséget nyújt, hogyan érvényesítse azon jogát, hogy minél korszerűbb betegellátásban és gyógykezelésben részesüljön.
2013 nyarán megtörtént az első alakuló gyűlés, ahol a tisztségek megválasztása, a feladatok felosztása, kiosztása volt a fő napirendi pont.
2013 szeptemberében a Magyar Reumatológusok Egyesülete debreceni vándorgyűlésének keretében a Magyar Reumatológiai Szakdolgozók és a Magyar Reumabetegek Egyesülete által közösen szervezett Betegfórumon, kongresszuson az ott megjelent reumatológusoknak, szakdolgozóknak, és a meghívott betegeknek a kerekasztal beszélgetés keretében bemutathattuk Egyesületünket, céljainkat, elképzeléseinket, terveinket.
2017 évben Egyesületünk azon dolgozott, hogy további munkáját közhasznú egyesület keretében végezze, ennek eredményeként egyesületünk 2018. január 01-ei hatállyal hivatalosan is közhasznúvá lett nyilvánítva. Jelenlegi megnevezése: Reumabetegek a Célzott Terápiáért Közhasznú Egyesület.
Tóth Gábor
Elnök